Budapest I. kerületi
PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM
„Fejlődni a kultúrában, biztonságban, szabadon.”

Előszó a híressé vált diákokhoz


Ennek a listának az első első változata 2003-ban készült. A listát azóta bővítjük, finomítjuk. A régi honlapon a 33. próbaverzióig jutottunk. Kifejezetten a cél vezérelt, hogy kilépjünk az ilyenkor szokásos művész-sportoló-politikus háromszögből, hiszen többnyire az említett tevékenységek révén válnak ismerrté az emberek. Szerettük volna megmutatni, hogy az élet más területein, például a tudományos életben is helytálltak a petőfisek. Az Országos Középikolai Tanulmányi Versenyek (OKTV) helyezettjei is helyet kaptak a listán, mert a szakmai berkekben ők nagyon is "vitték az iskola hírét" (ha már híressé vált diákok a rovat címe.)

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem valami "celebgyűjteményt" kívántunk létrehozni. Az öregdiáktalálkozók egyik fő tanulsága, hogy az egyik legnagyobb kincsünk régi diákjaink (egy részének) kötődése, ragaszkodása régi iskolájához, amely független attól, hogy híressé váltak vagy sem. Inkább azt szerettük volna megmutatni, volt tanulóink milyen sokszínű tevékenységet folytattak a gimnázium befejezése után.

Az új honlapon áttértünk az adatbázis-alapú nyilvántartáshoz. Ez átmenetileg ahhoz vezethet, hogy a lista pontatlanná, hiányossá válik. De az is igaz, hogy a hiányok pótlása mostantól fogva sokkal könnyebb lesz. Ezért ismét az a kérésünk, hogy a felfedezett hiányokat és a javaslatokat küldjék el a gbakondi@gmail.com címre.

Addig, amíg az új adatbázisban minden életrajzi adat, kitüntetés, díj a helyére kerül, elérhetővé tesszük a pdf-es változat rendszeresen aktualizált listáját . 

v22.02-19_(190)

 

NévVégzés
Abay Péter1980kardvívó. 2x csapatvilágbajnok (1991, 1993), olimpiai ezüstérmes (csapatban,1992), csapat Európa baj +
Andor Tamás1956operatőr, József Attila díj (1989), Érdemes művész (1985) +
Apai Dániel1995csillagász, Steward Observatory / NASA Astrobiology Institute, Arizona +
Apáthi Imre1927színész, rendező, forgatókönyvíró, Kossuth díj (1954). Jászai Mari díj (1953), Érdemes Muvész (1955) +
Argay Béla1985vitorlázó +
Auth Ede1957zeneszerző, zongoramuvész +
Balassa Péter1965irodalomtörténész, esztéta +
Balla Gábor1960sportlövő, olimpikon (Tokió, 1964) 
Bárány Tamás1940író +
Bárdos Lajos1918zeneszerző, karnagy, az Éneklő Ifjúság mozgalom megszervezője, Kossuth-díj (1955), Érdemes Művész ( +
Bártfai Pál1955matematikus, egyetemi oktató +
Báthori Zoltán1949oktatáskutató, oktatáspolitikus, egyetemi tanár +
Bayer Ottmár1958operatőr +
Békési Ilona1971válogatott tornász (1967-1974), olimpiai bronzérmes (1972, München, csapat) +
Békésy Gyögy2016Nobel-díjas biofizikus, két félévet járt nálunk 1913 tavaszán és őszén 
Beliczai Balázs1995humorista 
Benkő László1961rockzenész +
Benkő Mihály1958orientalista, OKTV II. hely (történelem) +
Berki Tamás1965dzsesszénekes, gitáros, oktató +
Bojár Iván1983muvészettörténész, építészeti kritikus +
Boldizsár Miklós1963drámaíró, OKTV 1. hely (magyar, 1963), az Ezredforduló c. drámája alapján készült az István, a királ +
Bozóki András1977kulturális miniszter (2005- 2006) +
Brányik Viktória (Bosnyák Viktória)1985irónő +
Budinszky András1992szoftverfejlesztő (USA), OKTV 1. hely, (angol, 1991) +
Csáki Judit1972újságíró, Minőségi Újságírásért Díj (2003) +
Csanádi Károly1957műkorcsdolyázó, 4x magyar bajnok jégtáncban (1956-1969), foiskolai világbajnok (Torino, 1966) +
Csiszár Imre1956matematikus, fizikus, akadémikus, OKTV 1. helyek (fizika, 1955, 1956) 2. hely (matematika 1955), Eöt +
Csom István1958nemzetközi nagymester, sakkolimpiai aranyérmes (1978) +
Csonka András1983színész 
Czigány György1949rádiós személyiség, zenetörténész, a Ki nyer ma? vetélkedő vezetője (1969-től), Erkel Ferenc-díj (19 +
Czugler Mátyás dr.1966tudományos főmunkatárs, MTA Kémiai Kutatóközpont Röntgendiffrakciós Osztály (az MTA doktora) +
Czugler Péter dr.1969ügyvéd, irodavezető, 4x szakjogász +
Dániel István1977fizikus, OKTV 2. hely (fizika, 1977) +
Deák Bárdos György1923zeneszerző, főiskolai tanár, egyházkarnagy (Bádos Lajos öccse) +
Dessewffy Tibor1981közíró, szociológus +
Dobai Attila2017színész  
Dobolyi Alexandra1989EU parlamenti képviselő +
dr. Bugár-Mészáros Károly1919főorvos, érpatológus, belgyógyász. az érbetegségek nemzetközileg elismert kutatója +
Dr. Mihalik Sándor1918művészettörténész, a Nemzeti Múzeumi múzeumi helyettes igazgatója (1949-1965) +
dr. Móra Mihály1926jogtudós, tudománytörténész, egyetemi tanár +
dr. Pécsi Dánielasztalitenisz világbajnok, főorvos +
Dunavölgyi Péter1969igazgatóhelyettes, MTV RT archívum +
Egri Csaba1963író, költő, műfordító +
Embey-Isztin Antal1960geokémikus, az MTA doktora (földtudomány) +
Farkas Árpádtornász, olimpikon (1976) +
Fekete Géza1957szobrász +
Fenyő Istvána Szépművészeti Múzeum volt osztályvezetője +
Ferencsik János1925karmester, 2x Kossuth díj (1951, 1961) +
Fogarasi Géza1961vegyész, kvantumkémikus, tanszékvezető (ELTE) +
Friedrich Katalin1990OKTV 1. hely (német, 1990) +
Gál Kristóf1997színész +
Garamvölgyi György1966szülész-nőgyógyász, a Schöpf-Mérei kórház igazgató-főorvosa +
Gerevich Pál1966kardvívó, 2x olimpiai bronzérmes (1972, egyéni, München, 1980, csapat, Moszkva), 5x világbajnok (197 +
Göncz Árpád1940az Irószövetség elnöke (1989-1990), köztársasági elnök (1990-2000), író, műfordító (pl: Gyűrűk ura), +
Gráf István1977vill. mérnök, OKTV 8. hely (fizika, 1977) +
Gregor József1958operaénekes, Kossuth díj (1999), József Attila díj (1974), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkere +
Gyimesi László1977labdarúgó +
Haász Katalinműugró, többszörös magyar bajnok, olimpikon (1988) +
Hámos György1928író, Kossuth-díjas +
Harangi Szabolcs2019geológus, vulkanológus, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár  +
Hartai Katalin1981gerelyhajító, szöuli olimpia 6. hely (1988) +
Hartmann Péter1995fizikus, OKTV 4. hely (fizika, 1995),SZFKI, Budó Ágoston díj +
Hegedűs Tibor1916író, színész, főrendező +
Helybéli Zoltánvillamosmérnök, adjunktus BME Irányítástechnika és Informatika Tanszék +
Helyey László1966színművész, Jászai Mari díj (1991) +
Hídvéghi Balázs1989EU parlamenti képviselő 
Hincz Gyula1946grafikus +
Hingyi László?hadtörténész +
Holl András1977csillagász, informatikus, MTA Szabadsághegyi Csillagvizsgáló +
Horkay András1969informatikus, főtanácsos - Miniszterelnöki Hivatal +
Hortobágyi Ferenc1976síugró, többszörös felnőtt magyar bajnok +
Horváth Adrián1973építészmérnök, Széchenyi-díjas (2008) +
Horváth Zoltán1955vívó, olimpiai bajnok +
Huszár László1956színész (Magyar Színház) +
ifj Knézy Jenő1990sportriporter +
Ináncsi Rita1989atléta, (hétpróba, távolugrás) magyar bajnok, olimpikon +
Innocent Vince Ernő1921zeneszerző, műfordító, író, dramturg, librettista +
Ivánka Csaba1966színész, rendező, József Attila díj (1988) +
Ivánka Mária1968nemzetközi nagymester, négyszeres sakkolimpiai ezüstérmes, kilencszeres magyar bajnok +
Jámbor László1931operaénekes +
Jankovich Ferenc1925író +
Jánosi Antal1956dramaturg +
Jánosi Zsuzsa1982vívó, világbajnok (csapat, Szöul, 1991) +
Jánossy Miháy1960lézerfizikus, (KFKI) +
József Attila1923költő (magántanulóként itt érettségizett) +
Kabos Endre1925kardvívó, 3x olimpiai bajnok (1932 Los Angeles: csapat, 1936 Berlin: egyéni és csapat), olimpiai 3.  +
Káldor András1952építész (New York) +
Kalmár László1923matematikus, akadémikus, Kossuth-díjas (1950), Állami Díjas (1975) +
Kalocsay Miklós1968 
Kass János1945grafikus +
Kelemen Zoltán1977válogatott tonász +
Kertay Zoltán1977vill. mérnök, OKTV 5. hely (fizika, 1977) +
Kieselbach Tamás1982művészettörténész, galériatulajdonos +
Kirchnopf Ádám1995Magyaroszág világbanki nagykövete +
Kirilly Eszter1997Biológus, Prima Junior díj (2010) +
Kiss Judit1969MTA Gazdaságkutató Intézet, kutatási igazgató +
Klaniczay Tibor1941irodalomtörténész +
Knézy Jenő1962sportriporter +
Kornai János1942prof., közgazdász +
Kovács Zsigmond1968OKTV 3. hely (angol, 1968), okl. építomérnök, az Aquaplan, S.A. és a Aquatec, S.A. igazgatója (Barce +
Kovács Zsolt1981válogatott sílövo (IBV 6. hely), többszörös magyar bajnok +
Köves Gábor1987teniszező, olimpikon +
Kristóf András1981többszörös bajnok és kupagyoztes, BEK 3. helyezett vízilabdázó (Újpesti Dózsa) +
Kulin György1963OKTV 2. hely (fizika, 1963) +
Kumin Ferenc1993politológus, a köztársasági elnök tanácsadója (2010-ig) +
Kupa Mihály1959volt pénzügyminiszter (1990-1993) +
Láng József1953színművész +
Lendvai Zoltánrendező +
Lengyel Orsolya1995grafikusművész +
Litván György1947történész +
Lovas György1969szerkesztő (Duna TV), APEH szóvivo +
Lovász Eszter2001óvodapedagógus, Junior Príma díjas +
Lugosi (Lupu) Armand dr.1943okl. gépészmérnök, egyetemi docens, dékánhelyettes, tudós-szakíró, a Lugosi Armand Műszaki Irodalmi  +
Majoros Éva1995biológus, tanár, OKTV 4. hely (biológia) +
Makovecz Imre1954építész, Kossuth díjas (1990), a Corvin lánc kitüntetettje, Prima Primissima Díj (2003) +
Maros András1989író +
Marsall László1952költő, Kossuth díjas +
Márton András1961színművész, volt főkonzul (Los Angeles) +
Márton Anna2014vívó, junior világbajnok +
Máté Péter1965táncdalénekes, zeneszerző +
Medgyessy Péter1961közgazdász, miniszterelnök (2002. május 2004. szept), miniszterelnök-helyettes (1989-90), pénzügymin +
Mészáros Réka1994fitness Európa bajnok +
Migray Gábor1969film és televíziós hangmérnök +
Molnár Dániel1963sportriporter +
Némedi Károly1980műugró magyar bajnok, olimpikon +
Németh Lajos1948művészettörténész, egyetemi tanár +
Nobel Iván1958nyelvész, irodalomtörténész +
Noszály Andreateniszező, magyar bajnok +
Noszály Sándor1990teniszező +
Orbán Ottó1954költő +
Ottlik Ádám1985színész +
Papp Zoltán1962színművész +
Párkányi László1961fizikus, szakíró, OKTV 1. hely (1960) +
Pataki Tibor1969festőművész, grafikus, origami muvész +
Pelle István dr.1925tornász, olimpiai bajnok (1932) +
Pietsch Judit2000újságíró, Junior Príma díjas (2011) +
Pless László1924karnagy +
Pogány Ö. Gábor1934művészettörténész, a Nemzeti Galéria volt főigazgatója +
Pósa Péter2003mountain bike kétszeres magyar bajnok +
Postásy Csabafizikus, OKTV 9. hely (1972) +
Princz Gyula1910ny. egyetemi tanár +
Probáld Ferenc1959geológus, tanszékvezető egyetemi tanár, OKTV 2. hely (földrajz) +
Pulay Péter1960kvantumkémikus, Fayetteville-i egyetem (USA) +
Quittner Pál 1955matematikus, Kürschák verseny 1. díj +
Rácz Péter1995mérnök, OKTV 9. (fizika, 1995) +
Radnóti Miklós1929költő, magántanulóként itt érettségizett +
Radnóti Sándor1964OKTV 4. hely (magyar), esztéta, kritikus +
Ránky Mátyás1963kosárlabdázó, volt szövetségi kapitány +
Reichardt András1993BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék +
Rózsa T. Endre1964rádiós-szerkesztő +
Rudas Péter1969SziE Állatorvosi Kar, tanszékvezeto egyetemi tanár (élettan) +
Rudolf Teréz1985színművész +
Sándor Alexandra1976kajakozó, olimpikon (1976) +
Schmitt Pál1960vívó, kétszeres olimpiai bajnok (1968,1972) kétszeres világbajnok (1970-71), a Magyar Olimpiai Bizot +
Schöpflin Gyula1928irodalmár +
Schramek Gézaszínész +
Sebestyén János1949orgona, csembalómuvész, rádiós +
Sediánszky János1949rádiós személyiség, író +
Siska Xénia1976gátfutó, magyar bajnok, olimpikon +
Somogyi Diána1994sportriporter +
Somogyvári Rudolf1935színművész +
Sótonyi Péter1957patológus, orvosprofesszor, Széchenyi-díj (2009) +
Steinmetz Ádám1998vízilabdázó, olimpiaia bajnok (2004), vb ezüstérmes (2005) +
Stieber Mercédesz1993vizilabdázó, világbajnok (1994, 2005) +
Straub Dezsőszínész +
Suhai Sándor dr1962atomfizikus, egyetemi tanszékvezeto (Heidelberg, biofizika), Tagság: Európai Bioinformatikai Bizotts +
Szalma László1976távolugró, kétszeres Európa bajnok +
Szegedi-Maszák Miklós1926országos fizikaverseny, 1.hely (1926) +
Szegő Jenő dr.főorvos (Bejrút) +
Szelényi Iván1956szociológus, Yale University (USA), Széchenyi-díj (2006) +
Szendrő József1942színigazgató +
Szenes Iván1942dalszövegíró (a mi diákunk volt, de nem itt érettségizett) +
Szentkuthy (Pfisterer) Miklós1926oszszágos magyarverseny 1. díj (1926),író, esszéíró, műfordító, Kossuth díj (1988), Józsaf Attila dí +
Szeredás Lorinc1987zenész +
Szőcs André1954filmrendező +
Szőnyei György1969képzőművész, grafikus +
Tandori Dezső1957író, műfordító +
Tardos (Neuschloss) Márton1947közgazdász +
Téby Attila1973mérnök, OKTV 10. hely (matematika, 1973) +
Tímár György1947író +
Tisza László1925fizikus, Massachusetts Institute Technolgy, Dept. Of Physics +
Török Ádám1967rockzenész (ének, fuvola, zeneszerző - Mini) +
Tóth Imreökölvívó, olimpikon (1972) +
Trebitsch Péter1979rádióriporter +
Trencsényi-Waldapfel Imre1927irodalomtörténész +
Varga Lajos1962OKTV 1. hely (fizika, 1962) +
Várnai Jakab (Várnai Sándor)1976A Magyarországi Ferences Rend fonöke +
Vékássy Bálint1991kenu ifjúsági világbajnok +
Vigassy József1954OKTV 1. hely (matematika, fizika, 1954), KFKI AEMI +
Vikidál Gyula1983rockzenész, énekes +
Vujisics Tihamér1944népzene-kutató +
Wehner Tibor1967költő, kultúrpolitikus +
Zawadovski Alfréd1954OKTV 2. hely (fizika, 1954), fizikus, akadémikus, MTA-BME Elméleti Fizika Tsz. +
Zelnik István1968műgyüjtő +
Oldal tetejére

Kapcsolat

Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

Cím: 1013 Budapest, Attila út 43.

Tel/fax: +36 1 375-7736

Email: admin@petofigimi.hu

OM kód: 035218
Telephelyikód: 001
Tankerületi pénzügyi azonosító: BO 0201

bővebben »

Térkép


Petőfi Sándor Gimnázium